Koronavírus-katasztrófát jósolnak Magyarországon

A Bill Gates alapítványa által támogatott Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) szerint katasztrofális fordulatot vehet a magyarországi koronavírus-járvány.

A Washingtonban működő Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) többek közt a milliárdos Bill Gates támogatásának hála jöhetett létre. Az intézet a koronavírus-járvány szempontjából is fontos szerepet tölt be, az itt dolgozó szakemberek ugyanis járványmodellezéssel foglalkoznak – és természetesen nem csak az Egyesült Államokra vonatkozóan készítenek lehetséges forgatókönyveket – írja a hvg,hu.

Az IHME elsősorban matematikai modellek használatával végez számításokat és készít előrejelzéseket egy-egy egészségügyi helyzetről, így a koronavírus-járványról is. Magyarországgal kapcsolatban pedig nincsenek jó híreik: mint azt a Magyar Hang is írja, az IHME úgy találta, hogy ha a jelenlegi trendek folytatódnak, úgy hazánkban a mostaninál is rosszabbra fordulhat a járványhelyzet. Az intézet előrejelzésében úgy vélekedett: ha minden úgy marad, ahogy most van, akkor az év végéig több mint 12 500 halálos áldozata lehet a Covid-19-nek Magyarországon, a november végére várt tetőzésre pedig további 35 ezren fertőződhetnek meg.

A napi halálozások számának tetőzését – a jelenlegi trendek alapján – november 19-re teszik az IHME kutatói. Ha viszont mindenki maszkot viselne, úgy az említett csúcsot (elméletben) december elejéig is ki lehet tolni. Ez egyben a napi halálesetek számát is jelentősen csökkentené.

Az IHME kutatói szerint a magyar járványcsúcs nagyjából egy hónap múlva következhet be, utána pedig lassú apadás indulhat. Péntek reggelre a hivatalos tájékoztatás szerint 1322 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és 17 beteg hunyt el.

betöltés...

forrás


betöltés...