Rácz Jenő: Ki az az ember, aki meg mer engem kérdőjelezni? | MIT GONDOLTOK, KINEK VAN IGAZA?

Öt nap alatt jutott el a Nyerő Páros odáig, hogy mindenki utál mindenkit.

Alig egy hete indult a Nyerő Páros negyedik évada – ez az a műsor, amiben celebpárok versenyeznek egymással, és amiben úgynevezett vicces feladatokat kell minden nap véghez vinni, vagyis ez egy jó hangulatúnak és szórakoztatónak szánt valami –, de ahhoz képest, hogy még nagyon az elején vagyunk, máris szinte mindenki utál mindenkit. A péntek esti részben olyan összefeszülések voltak, amik közül egészen nehéz lenne csak egyet kiemelni.

A műsor készítői úgy gondolták, jó ötlet ledobni egy bombát azzal, hogy a játékosoknak azt osztották ki feladatként, tegyenek fel a többi párnak olyan kérdéseket egy-egy papírcetlin, amit amúgy nem mernének feltenni. Ebből az lett, hogy Dér Heni intenzív kiborulást intézett Czutor Zoltán felé, amiért a zenész nem rá és párjára szavazott a két nappal korábbi szimpátiaszavazáson, Rácz Jenő pedig szinte szó szerint lekussoltatta Járai Kírát.

Rácz azt a kérdést kapta valakitől, észrevette-e már, hogy sokakat zavar az, ahogy a játék során viselkedett barátnőjével. A séfből ez a következő mondatot váltotta ki:

Ki az az ember, aki meg mer engem kérdőjelezni?

Ami pedig Járai Kírából hozta elő azt, hogy:

betöltés...

Nem veszed észre, hogy milyen arrogánsan kommunikálsz? Nem a seggedből rántottál ki! Úgy beszélsz folyamatosan az emberekkel… Mit képzelsz magadról?

A történtekről Járai Máté utólag azt mondta, Rácz válasza csak megerősítette őket abban, ami a problémájuk volt, szerinte egyfajta önvallomás volt az, hogy valaki agresszióval reagál arra, ha felvetik neki azt: az agressziója mások számára is bántó lehet.

Ha valaki szeretné a fentieket vizuálisan is élvezni, az nézze meg az alábbi videót:

Kiemelt kép: RTL Klub

betöltés...