Letarolja a teljes médiát a koronavírus: a Konyhafőnök és más műsorok pozitív fertőzöttet mutattak!

Egyre több produkció leáll hazánkban, a médiába is “beette” magát a vírus!

A médiában hazánkban is egyre több szuperprodukció, műsor és adás áll le amiatt, mert pozitív covid- tesztet mutatott egy alkalmazott, vagy stábtag.

Ez pedig orzságos leálláshoz is vezethet akár- aggódnak egyre többen.

Országosan ugyan nem valószínű, hogy leállnának a tévéadások, de előfordulhat mostantól, hogy egy-egy műsor forgatása valóban szünetel.

Nemrég az álarcos énekesekből “esett ki” Gáspár László, akiről kiderült, hogy koronavíursos lett.

Most pedig egy másik nívós műsorról derül ki, hogy fennakadásokkal fog küzdeni a vírus miatt….

Egyelőre A Konyhafőnök hatodik évadát követhetik a nézők a képernyőn, de augusztus eleje óta az RTL Klub már a VIP kiadás hatodik szériáját forgatja.

Most azonban kénytelenek leállni a munkával, ugyanis valakinek pozitív lett a koronavírustesztje.

Azonnali hatállyal leállították a Konyhafőnök VIP forgatását, mert egy közreműködő első körös COVID tesztje pozitív lett.

A verseny forgatása augusztus eleje óta a gyártó által bevezetett szigorú egészségügyi biztonsági szabályok betartása mellett zavartalanul folyt.

A műsorban résztvevők PCR tesztelését és a fertőtlenítést megkezdik.

A forgatás akkor folytatódik, ha minden résztvevő két negatív PCR teszttel rendelkezik

olvasható a csatorna sajtóközleményében.

Mivel néhány órája kiderült, hogy Gáspár Laci helyét ideiglenesen vendég nyomozók veszik át az Álarcos Énekesben, miután az énekes igazoltan koronavírusos, ezért nem kizárt, hogy A Konyhafőnök VIP-ben is miatta állt le a munka.

A szuperhősök dolgát is nagyon megnehezíti a világjárvány. Az új Batman Egyesült Királyságban zajló forgatását először tavasszal kellett leállítani a koronavírus miatt.

Szeptemberben újrakezdték a munkálatokat, ám ez nem tartott sokáig: csütörtökön a Warner Bros. bejelentette, hogy átmenetileg újra leállt a forgatás, mert az egyik stábtag tesztje pozitív lett.

Úgy tűnik, hogy nem is akárkié: a stábhoz közeli forrásokra hivatkozva több amerikai lap megírta, hogy a címszerepet játsszó Robert Pattinson kaphatta el a koronavírust. A hírt eddig sem a stúdió, sem a színész sajtósa nem erősítette meg. A filmnek amúgy augusztusban már kijött az első előzetese.

forrás

betöltés...