Nem tudták megakadályozni: a Facebookon élőzte a barládi családapa, ahogy felakasztja magát

A közvetítést többen is látták, de a férfi életét már nem lehetett megmenteni.

A nézők között volt a romániai Barládról származó férfi egyik rokona is, aki sokkos állapotban hívta a zsarukat. A rendőrök és a mentők is azonnal a lakásba siettek, de a 46 éves családapát már nem sikerült megmenteni.

A zsaruknak később a felvételt néző emberek azt mondták,

ők a döbbenet miatt nem értesítették őket, vagy pedig azt hitték: a férfi csak blöfföl, és nem fogja végül megtenni a végső lépést.

 

betöltés...

 

Sajtóinformációk szerint a férfi nemrég vált el a feleségétől, aki elhagyta a férjét, majd Olaszországba költözött, és nem csak közös, három éves, súlyosan szívbeteg kisgyereküket, de az asszony előző házasságából született gyereket is exférjére hagyta, akinek emellett még tetemes mennyiségű adósság is nyomta a vállát. A férfi – úgy tűnik – összeroppant az átélt traumáktól, szerettei elmondása szerint az életét pedig kilátástalannak érezte.

A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit. Eljárást indítottak az esetleges gyilkosság felderítése ügyében is. A boncolás után pedig megállapítjuk a halál pontos okát – mondta Bogdan Gheorghiță, az IPJ Vaslui szóvivője a Vremeanoua-nak.

betöltés...