Máris gyereket és házasságot tervez Pap Dorci és új párja

Ahogy arról a  elsőként beszámolt, rátalált a szerelem Pap Dorcira! Az Exatlon Hungary ezüstérmese a forgatások alatt ismerkedett meg a rendező asszisztensként dolgozó Yilmazzal. A török származású férfi már a verseny kezdete óta kinézte magának a Kihívót, ám az öt hónapos forgatás végéig kellett várnia az első randival.

Fotó: Tények Plusz / TV2

„Mikor vége lett a versenynek, nem tudtunk sok helyre menni, mert délután öt óra után kijárási tilalom volt egész Dominikán. A környéken motorozgattunk, megnéztük a naplementét, napoztunk és nagyon sokat beszélgettünk. Pontosan ezért nem aludtunk, mert reggelig csak beszélgettünk – kezdte Dorci kedvese, aki nem titkolja: boldogabb, mint valaha. A szerelmesek egyébként annyira egymásra találtak, hogy még a kéthetes hatósági házi karantént is együtt töltötték.

betöltés...

„Miután haza jöttünk, kéthetes karantén várt ránk, amit együtt töltöttünk. Ez jól jött, mert mindent megpróbáltunk bepótolni. Mióta vége a karanténnak, azóta is együtt vagyunk Budapesten vagy Nyíregyházán” – árulta el Dorci, aki párjával már a közös jövőt tervezi.

„A jövőre nézve sok tervünk van, de ezeket nem szeretnénk mind lelőni. Tervezünk utazásokat, amelyeket majd dokumentálunk, és igazából minden mást, amit együtt csinálhatunk” – fogalmazott Yilmaz.

betöltés...