Soha nem látott támogatottsága van az Orbán-kormány lépéseinek

Az Orbán-kormány mostani támogatottságának a növekedése abból is fakad, hogy nemcsak követik az eseményeket, hanem aktívan lépnek fel – mondta Kiszelly Zoltán az Origónak annak kapcsán, hogy az elmúlt hetekben történelmi csúcsra emelkedett a kormány intézkedéseinek a támogatottsága. Ennek a jó példája, hogy a kabinet a bevált patrióta gazdaságpolitikát folytatja, nem a lakosságot terheli, hanem szétosztja a terheket, amelyekből így az erősebb vállakra is jut – tette hozzá. Nagy Dániel arról beszélt, hogy pár önjelölt kapitány torkaszakadtából követeli ugyan, hogy forduljunk más irányba, azonban krízisek idején az emberek szeretik egy kézben, méghozzá egy már bizonyított kézben tartani a kormánykereket.

A koronavírus-járvány megfékezése kapcsán tett eddigi kormányzati intézkedések is támogatottsági rekordokat érnek el – ezt szemlélteti, hogy Magyarországon a kormányfő népszerűsége jelenleg 66 százalékon áll, a kormányzati intézkedések általános támogatottsága pedig még ennél is magasabban, 78 százalékon.  Egyes konkrét lépések népszerűsége (veszélyhelyzet bevezetése, határok lezárása, családtámogatások kifizetésének meghosszabbítása) a 90 százalékot is meghaladja. Ilyen magas támogatottsági szintet a rendszerváltás óta szinte egyszer sem tapasztalhattunk.

Orbán Viktor a cselekvő miniszterelnök

Ilyen válság ritkán van, és nem is volt példa a rendszerváltás óta, de minden ilyen helyzetben nő a kormánypártok támogatottsága – mondta Kiszelly Zoltán az előbb említett adatok kapcsán. A politológus az Origónak kifejtette, hogy a mostani válság attól különbözik a korábbiaktól, hogy időben lényegesen elhúzódóbb. Az Orbán-kormány mostani támogatottságának a növekedése abból is fakad, hogy nemcsak követik az eseményeket, hanem aktívan lépnek fel.

Ennek a jó példája, hogy több országban, így Lengyelországban is átvették azt a magyar szabályozást, amely egy külön idősávot biztosít az idősek vásárlására – emlékeztetett a szakember.  Orbán Viktor is egy cselekvő miniszterelnök képét sugározza minden nap, miközben az ellenzék részéről csak hárítás látszik – mondta Kiszelly Zoltán. Elég csak a Pesti úti idősotthonban történtekre gondolni, ahová a főpolgármester el sem ment – tette hozzá.

betöltés...
A kormány lépéseinek a támogatottsága soha nem látott magasságba emelkedettForrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A kormány nemet mond a megszorításokra

A kormány támogatottságának a növekedését az is biztosítja, hogy a korábbi adósságválsághoz, vagy éppen a migrációs válsághoz hasonlóan unortodox megoldásokat követ.  A magyar kormány a bevált patrióta gazdaságpolitikát folytatja, nem a lakosságot terheli, hanem szétosztja a terheket, amelyekből így az erősebb vállakra is jut. Ezek a multik és a bankok. A neoliberális, IMF-kompatibilis szakértők és politikusok eközben ismét megszorításokat követelnek. Ezek a dogmák azonban már megbuktak, egy bizonyítottan működőképes modell áll velük szemben – mutatott rá.

Ezen túlmenően a kormány a pénzintézeteken keresztül is segítene a cégeknek, ami viszont már illeszkedik a bevett európai gyakorlathoz. Az első bejelentés a bajbajutottakon segít, a mostani a stabilizációt célozza, s vélhetően még következik egy, a növekedést újraindító intézkedéscsomag is – vetítette előre Kiszelly. Az Orbán-kormány unortodox politikájának a sikerét mutatta a rezsicsökkentés végrehajtása, a nemzeti közművek állami tulajdonba vétele, és természetesen a migrációs válság nemzeti keretek közötti kezelése – tette hozzá. Az utóbbi esetében fontos szempont, hogy 2015-ben az Orbán-kormány nemet mondott a brüsszeli direktívákra – emlékeztetett Kiszelly.

A veszélyhelyzet kihirdetése után bő három héttel is változatlanul magas a magyar kormány koronavírus elleni intézkedéseivel való elégedettség, ötből négyen (78 százalék) nyilatkoztak ígyForrás: Nézpont Intézet

Még az ellenzékiek egy jelentős része is támogatja a kormányt

Kiszelly Zoltán kiemelte, hogy a mostani kormányzati intézkedésekkel az ellenzéki és bizonytalan szavazók egyharmada is egyetért, így pedig nem tud kialakulni proteszthangulat a kabinet ellen.  A kormánynak tehát olyanokat is sikerült megszólítania a mostani válságkezelésével, akik korábban nem szavaztak a kormánypártokra. Ha pedig a válságkezelés sikeres lesz a következő időszakban, akkor az tovább szűkíti az ellenzéki politizálás lehetőségeit – zárta szavait Kiszelly.

Példa nélküli ami most zajlik

A Nézőpont Intézet 2015 óta méri a különböző, társadalomra kiható események hatásait – monda Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatási igazgatója a Magyar Nemzetnek. Példa nélküli, amit a koronavírus-járvány esetében látunk: a hírről minden megkérdezett értesült valamilyen formában. Még a társadalmat leginkább megmozgató eseményeknél, illetve kormányzati intézkedéseknél (migráció, a vasárnapi boltzár bevezetése, majd visszavonása, rezsicsökkentés, nyugdíjprémium) sem tapasztalhattuk ezt. Éppen ezért nagy teher nehezedik a magyar kormányzatra, hogy a globális méretű viharban jó irányba terelje a magyar hajót – mutat rá Nagy Dániel. 

Pár önjelölt kapitány torkaszakadtából követeli ugyan, hogy forduljunk más irányba, azonban krízisek idején az emberek szeretik egy kézben, méghozzá egy már bizonyított kézben tartani a kormánykereket.  Nehéz helyzetben van tehát a mai magyar ellenzék: adott ugyanis egy ereje teljében lévő kormánykoalíció, amely híresen jól old meg válsághelyzeteket, megtoldva egy népszerű intézkedéseket hozó karakán kiállású miniszterelnökkel, és egy ellenzéki vezető, volt balliberális kormányfő, aki válságkezelésében még jóindulattal sem nevezhető sikeresnek – összegzett Nagy Dániel.

forrás: https://www.origo.hu/itthon/20200414-kormanyzati-intezkedesek-tortenelmi-magassagu-tamogatottsag-kiszelly-zoltan-nagy-dianiel.html

betöltés...