Connect with us

Ezotéria

Ennek a 3 csillagjegynek hamarosan nagy pénz üti a markát!

Ennek a 3 csillagjegynek hamarosan nagy pénz üti a markát!

Hirdetés

Bár a nyár véget ért, semmi ok a búslakodásra, hiszen az asztrológia nagyon jó hírekkel tud szolgálni. Legalábbis néhány csillagjegy számára, akik anyagi fronton nagy javulást fognak tapasztalni.

Hirdetés

A következő 3 jegy készülhet, hiszen hamarosan nagyobb összeg fogja ütni a markát nem túl nagy erőfeszítés mellett.

Halak

Alapvetően egy szerencsés jegynek számítasz, de ez most hatványozottan igaz lesz rád. Kifejezetten tehetséges vagy a szakmádban, és amihez most nyúlni fogsz, biztosan arannyá válik.

Mindent elkövetsz azért, hogy elérd a céljaidat és ehhez nem is kell túl nagy erőfeszítést tenned. Egy nagyobb összeg érkezésére számíthatsz a közeljövőben a képességeid kamatoztatásának köszönhetően. Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Oroszlán

Nagyon erős, sikeres és szerencsés vagy. Szereted, ha minden flottul halad körülötted és ezt úgy éred el, hogy ügyesen vezetsz, nem pedig ész nélkül parancsolsz.

Megvan benned a képesség, hogy megteremtsd magadnak azt a luxust, amire vágysz. Szeptember hónapban nagy esélyed van rá, hogy nagyobb összeget nyerj. Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Ikrek

Az Ikrek nagyon szeretik a pénzt. Bár nem jellemző, hogy túlzásba esnének a költekezéssel, mégis szeretnek szép és minőségi dolgokat vásárolni, ehhez pedig kell az anyagi fedezet. Sajnos a kemény munka már kevésbé az ő asztaluk.

Két lehetőséged van, sikeres üzletbe kezdesz, vagy összeállsz egy vagyonos partnerrel és egyesítitek erőiteket. Ha ez megvan, a pénz miatt a közeljövőben nem kell aggódnod. Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

 

Continue Reading

Ajanlo

To Top