Connect with us

Egyéb

Megérkezett a bejelentés! Ennyivel nő a nyugdíj, a minimálbér és a segély 2024. január 1.-től – Brutális emelés!

Megérkezett a bejelentés! Ennyivel nő a nyugdíj, a minimálbér és a segély 2024. január 1.-től – Brutális emelés!

Januárban ismét emelni fogjuk a nyugdíjakat, újabb 6 százalékkal, februárban pedig a 13. havi ellátásra is számíthatnak a nyugdíjasok – írta a Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.

Szerinte a kormány túlteljesítette a vállalását, miszerint megőrzik a nyugdíjak reálértékét, a juttatások összege ugyanis 2010 óta a kétszeresére nőtt, vásárlóerejük pedig 20 százalékkal javult.

Az infláció miatt a kormány idén januárban 15 százalékkal emelte nyugdíjakat, novemberben pedig újabb 3,1 százalékos nyugdíj-kiegészítésről döntött.

A minimálbér reformja után 34,8 százalékkal emelkednének a legkisebb fizetések Magyarországon. Állítólag összeolvadna a minimálbér és a garantált bérminimum, így 312 ezer forintra emelkedne jövőre a minimálbér a mostani 232 ezer forintról.

Több mint harmadával emelkedne jövőre a minimálbér összege, ha megvalósulna a magyar minimálbérrendszer reformja, és így a kétfajta, kötelező legkisebb bért egy összeg váltaná fel. A portál úgy tudja, hogy a javaslat szerepel a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) napirendjén is.

Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a minimálbér összege a jelenlegi 232 ezer forintról legalább 296 400 forintra nőne, amely jelenleg a garantált bérminimum összege. Annak érdekében, hogy a bérminimummal érintett nagyjából 800 ezer munkavállaló se járjon rosszul, az összeg tovább emelkedne januártól legalább 5,5 százalékkal, megőrizve így a reálértékét.

A minimálbér összege így 2024-ben egy lépcsőben 34,8 százalékkal emelkedne, 312 700 forintra.

A napi.hu szerint a minimálbér reformjától nem zárkóztak el sem az érdekképviseletek, sem a kormány, ugyanakkor az érdemi egyeztetések még nem voltak.

Continue Reading

Ajanlo

To Top